Rendezői gondolatok

Ahol megszólal egy hang, egy ének, ott van egy lélek; ahol lélek van, ott ember is van; ahol ember van, ott sors is van; ahol sors van, ott akár egy film is lehet.

A "spirit", a lélek, a szellem világát, a megfoghatatlan, a földöntúli érzését szeretnénk a filmben láttatni, a zene és az ember összefonódását, egységét. Vannak bizonyos régiók, országok, ahol nem maradt más az embereknek csak a saját múltjuk; és ez a múlt - mint ebből a meséből kiderül - többet ér, mint más helyek ultramodern jelene és vélt jövője. A múltat, a hely szellemét, lelkét pedig zenében fejezik ki ezek az emberek, a zenében szólal meg saját történetük, felmenőik története, sorsa, a megőrzött és élő múlt.

A film ezt az ismeretlen világot mutatja be szűk másfél órában. Kelemen László, erdélyi származású zenész, aki jelenleg, a budapesti Hagyományok Háza vezetője, kameránk előtt elindul, hogy velünk együtt felfedezze azokat az embereket, és zenéjüket, akiket még ő sem ismer. Bartóki felfedezőút lesz ez a Pártiumtól a Mezőségen és Csíkon át Moldváig.

Az emberek az életet éneklik. Ezekben a hangokban, első hallásra, a fájdalom, az öröm, a remény, a hit keveredik. Pedig csak arról van szó, hogy ezek az emberek azért énekelnek, mert nem tudnak szabadulni a gondolattól, hogy valami örökre elveszik. Mire az énekük végére érnek, velük együtt, mi is elhisszük, hogy semmi sem múlik el... Ez az Életek Éneke.

Némi támpontot adva ehhez a most kezdődő filmhez: Wim Wenders kubai "ismeretlen" zenészekről készített filmjét, a Buena Vista Social Club-ot kell elképzelni. Akik azt a filmet látták, Kubát ismerték meg, néhány igaz ember története által, akik .véletlenül. zseniális zenészek is. A mi Kubánk Erdély. Ezt a világot még nem igazán ismeri az a másik, szerencsésebbnek mondott, vagy hitt "világ". Nekik és nekünk készül ez a film.

 

Vissza az előző oldalra